|
Buddhista nyelvfilozófusként végeztem a Tan
Kapuja Buddhista Főiskola kínai szakirányán, majd sinológusként az
ELTE Kínai Szakán. Elvégeztem nyelvész szakirányon a 3 éves PhD.
doktorandusz kurzust, de nem doktoráltam le.
Szabadúszó szellemi kreatív emberként jól
megtaláltam a helyem a kínai kultúra kutatásában művelésében és
terjesztésében. Sokszor jártam Kínában és Délkelet-Ázsiában, így
Bangkokban, Chiang Mai-ban, Denpasar-ban, Dzsokdzsakartában,
Pekingben, Sanghajban, Tajpeiben, Gaoxiong-ban, Hongkongban,
Kantonban, Makaón, hogy csak pár fontos helyszínt említsek, melyek
meghatározták világlátásomat és szemléletemet.
Avatott mesterektől tanultam a kínai kultúra
számos gyakorlatát, így a dél-kínai harcművészeteket is. Laktam
buddhista kolostorban és fordítottam titkosírással írott évszázados
szentkönyveket. Ezen élményeim inspiráltak arra, hogy 2010-ben
létrehozzam a Dél-Kína Kulturális Egyesületet, a következő célok
megvalósítására: |
- az emberi alkotó energiák felszabadítása,
nevelés, képességfejlesztés
- az ifjúság szocializációjának és közösségi életének elősegítése
- környezet- és természetvédelmi kultúra fejlesztése, szemléletformálás
- az ifjúság kreatív szellemű nevelése, az erkölcsi értékek ápolása
- a kínai történelem, kultúra, mitológia megismerése és megismertetése, a
kínai hagyományok és nyelv ápolása, az ezzel kapcsolatos ismeretek
terjesztése
Az Egyesületünk egyik kiemelt célja, hogy az előzőekben megjelölt
értékeket, hagyományokat, és ismereteket a fiatalok minél szélesebb
körével ismertesse meg.
A célok népszerűsítése és megvalósítása
érdekében az egyesület tanfolyamokat, összejöveteleket, bemutatókat,
találkozókat és előadásokat szervez, meghív külföldi előadókat, kiadványokat
jelentet meg, honlapot üzemeltet, ismeretterjesztő munkát végez.
|